Kibővültek a SZÉP-kártya elfogadás lehetőségei a fürdőknél is

A Magyar Fürdőszövetség kilobbizta, hogy Július 1-jétől bővüljön a SZÉP-kártya zsebei között az átjárhatóság. Már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról fizetni.

A gyógyfürdő- és strandbelépők megvásárlásánál eddig kizárólag a harmadik, szabadidő alszámlát lehetett használni. A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a minisztériumnál, mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafetéria rendszer bevezetése óta, 2010-ről 2012-re 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom.

Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP-kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a kormány elfogadta a szakmai szövetség javaslatát – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) .

A szálláshely-szolgáltatók kérését figyelembe véve a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet majd fizetni a SZÉP-kártya első alszámlájáról. Ez azt jelenti, hogy a jövőben egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet egyenlíteni a szálláshely-számláról.

Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények, például futóversenyek nevezési díját is ki lehet fizetni SZÉP-kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz, hiszen a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják – emelte ki a tárca.

A minisztérium közleménye szerint a SZÉP-kártya felhasználását érintő változások 842 ezer kártyabirtokos és több száz turisztikai vállalkozás számára kedvezőek.

mti

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.