Balatonlelle Napfény Strand és élményfürdő

Folytatódik az országos strandfejlesztő program

Folytatódik az országos strandfejlesztő program; az eddigi 4 ütemben, 11,5 milliárd forint támogatással 114 strandfejlesztés zárult le az ország természetes fürdőhelyein, az újabb, ötödik ütemben pedig további 3 milliárd forint fordítható a fejlesztésre – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója szerdán a Balatoni Szövetség (BSZ) strandminősítő ünnepségén Balatonfenyvesen, ahol 43 balatoni strand kapott Kék hullám zászló minősítést.

Juhász Szabolcs elmondta, az MTÜ kormánytámogatással négy éve elindított programjában eddig 97 balatoni strandfejlesztés 9 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott. Sok balatoni strand teljesen megújult, aminek szerepe lehet abban, hogy minden korábbinál többen neveztek idén a strandminősítő megmérettetésére – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a várakozások szerint az idei nyári szezon a vírushelyzet ellenére kiemelkedő lesz; az előfoglalások számának folyamatos emelkedése azt mutatja, jó esély van arra, hogy a tavalyi, sőt a tavalyelőtti adatokat is felülmúlják az ideiek.

A külföldiek érdeklődésében is élénkülés tapasztalható az európai nyitásnak és az ország biztonságos járványkezelésének köszönhetően, a belföldi turizmus pedig új lendületet vett – fogalmazott. A foglalások száma 68 százalékkal emelkedett az egy hónappal ezelőttihez képest; a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ júliusra 3,3 millió, míg augusztusra már 2,1 millió vendégéjszaka foglalást rögzített – mondta.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a kormány pár hete fogadta el a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát. A korábbi, 2017-ben elfogadott stratégia fejlesztésorientált szemléletét az értékesítési és marketing fókuszú politika váltja fel, ami nem jelenti azt, hogy a fejlesztések ne folytatódnának – hangsúlyozta. A strandfejlesztő programról szólva felidézte, a cél, hogy 2030-ig megújuljanak és európai színvonalúvá váljanak a magyar szabadvízi strandok.

A Kék hullám zászló minősítéseket kiosztó ünnepségen Lombár Gábor, a BSZ elnöke a strandfejlesztéseket azért is nagyon fontosnak nevezte, mert a Balatonhoz érkező vendégek leginkább ezeken mérik le a térség, illetve a helyi szolgáltatások színvonalát. Üdvözölte, hogy az MTÜ-vel együttműködve felmérést készíthettek arról, milyen fejlesztéseket tartanának fontosnak a helyi települések a jövőben.

A rendezvényen Fadgyas Erzsébet Somogy megyei tisztifőorvos elmondta, idén a Balaton déli, somogyi partján 64 strand működését engedélyezték, amelyek nagy része szabadstrandként üzemel. “Folyamatos a strandok minőségének monitoringozása. A somogyi part mérési eredményei alapján elmondható, hogy kiváló a Balaton vízminősége, és a déli parton az alga sem jelent meg eddig” – közölte.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára arról beszélt, hogy a Kék hullám zászló strandminősítést 2004 óta, immár 18. alkalommal hirdette meg az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szövetség. A június 21-én indult bejárásokon a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai is helyszíneltek. Az elnyert zászlókon egytől öt csillagig kaptak értékelést a megmérettetésen induló strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, -tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát a meder állapotával együtt, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szolgáltatásokat és a strandi vendéglátóhelyek kínálatát is, az utóbbinál fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét, és az étel-ital választékot is.

Az idei strandminősítő verseny győztese a legtöbb pontszámot elérő csopaki Községi strand lett. Ebben az évben is – csakúgy mint tavaly – különdíjjal jutalmazták a járványügyi védekezésben legfelkészültebbeket: a balatonföldvári Keleti strandot, a vonyarcvashegyi Lido strandot és a balatongyöröki Községi strandot.

A három Balaton-parttal rendelkező megye, Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy kiemelkedően szereplő, megyéjükben található strand számára, amely elismeréseket a balatonlellei Napfény Strand, az örvényesi Legisly Beach és a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.

A strandminősítő megmérettetésre benevezettek közül 24 balatoni strand nyert el ötcsillagos, 16 strand négycsillagos, és 3 strand három csillagos Kék hullám zászlót.

MTI

Címlapkép: Balatonlellei Napfény Strand és élményfürdő / balatonlelle.net

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.