Zalakarosi Gránit Gyógyfürdő

Egyszerűsít Zalakaros – megszűnik a Gránit Gyógyfürdő

A Gránit Gyógyfürdő Zrt. április 1-től Zalakarosi Családi-, Élmény- és Gyógyfürdő Zrt. néven folytatja működését. A rövidített név Zalakarosi Fürdő Zrt. lesz.

A névváltással a fürdő jövőjére vonatkozó terveket teszik egyértelművé, kiemelve a gyógyfürdő megjelöléssel a gyógyító tevékenységet is. Az Új név, új lendület program részeként megvalósuló fejlesztésektől azt várják, hogy erősödik a Zalakarosi Fürdő hazai és nemzetközi jelentősége és piaci pozíciója. A fürdő vezetői egy sikeres pályázatról is beszéltek. A 30 millió forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatással a munkavállalók továbbképzését segítik.

A nevek körüli kavarodás a marketing munkát is nehezítette. A Zalakarosi Fürdő, mint jogi személy mindeddig nem létezett, két eltérő fürdőre asszociáltak a vendégek (a Gránit Gyógyfürdő és a Zalakarosi Fürdő kapcsán), más volt a gazdasági társaság neve (Gránit Gyógyfürdő Zrt.), más a termék, szolgáltatás neve (Zalakarosi fürdő).

A névváltástól azt reméljük, hogy megszűnik a koherencia zavar és a fürdőt egyértelműen be tudják majd azonosítani a vendégek, hogy ez a Zalakarosi Fürdő – fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

Forrás: turizmus.com / kanizsaujsag.hu

(Fotó: MTI/Varga György)

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.