Eger wellness

Eger négy és háromcsillagos wellness hotelei történelmi környezetben, kiemelkedő minőségű szolgáltatásokkal és kedvező akciókkal várja vendégeit. A hotelekben egész évben biztosítottak a pihenés és gyógyulás feltételei, ezenkívül a babarát szolgáltatások miatt a gyermekes családok számára is jó választás.

Eger az egyik legnépszerűbb hazai úti célpont, történelmi épületei, és gyógyfürdője miatt ideális kirándulásra és városnézéshez egyaránt. Az Egri Termál és Strandfürdő hárompályás csúszdarendszerrel, gyógy és strand, és élménymedencékkel, valamint Török fürdővel rendelkezik. Eger legismertebb látnivalói a váron kívül a Bazilika, az Érseki Palota, és a csillagvizsgáló, amely a Líceum tetején található. A borkedvelők számára a Szépasszony-völgy a legvonzóbb programok egyike.

Hotel Korona Eger****

Az Eger központjában lévő Hotel Korona Eger a borturizmus fellegvára, bababarát szolgáltatásokkal várja egész évben a vendégeket. A hotel két épületegyüttest foglal magában, egyik részében található a wellnessrészleg és az étterem, a másik épületben pedig tematikus borturizmus részleg lett kialakítva. A két épületszárny egy fedett folyosón keresztül közelíthető meg, téli időszakban pedig fűtés teszi komfortossá az átjárást.

A hotel szobái négycsillagos classic szobák, családi apartmanok, de rendelkezik superior szobákkal, lakosztályokkal és apartmanokkal, amelyek luxus igényeket elégítenek ki.

 A Borszálloda részlegében tematikus Vintage szobák kerültek kialakításra, és itt található az István Borpince és Nemzeti Bormúzeum, valamint a Beatles Múzeum is. A hotel komplex szolgáltatásokat kínál, a wellness részlegen kívül gyógyászati részleg is működik.

A megújult wellness részlegen úszásra is alkalmas medence, jacuzzi, valamint élménymedence működik, gőzfürdő, tepidárium, Kneipp taposó, szauna sziget található.

Szoba Foglalása

Hotel Korona Eger

Hotel Eger & Park ****

A Hotel Eger & Park a Hotel Eger komplexum része. A műemlék jellegű épület a belvárosban található, alig pár száz méterre az óvárostól. A Hotel Eger **** épületszárnyában található a recepció, a gyógy és wellness részleg, amely egy fedett folyosón keresztül közvetlenül közelíthető meg. A Park épületszárny szobái négycsillagos barokk stílusúak, az Eger szárny pedig classic, delux és superior szobákkal rendelkezik.

A kor igényeinek megfelelően kialakított wellness részleg szolgáltatásai-úszómedence, pezsgőmedence, elhúzható tetejű élménymedence és gyermekmedence, valamint szauna világ található. A napozóterasz fitness gépekkel felszerelt, masszázs és aquaprogramok várják a vendégeket.

 A hotelben komplett gyógyászati részleg működik, ahol elérhetőek az OEP által támogatott gyógykezelések: balneoterápia, fizikoterápia, pakolások, hydroterápia, és gyógytorna vehető igénybe. Szivarszalon áll rendelkezésre a dohányzó vendégek számára.

Szoba Foglalása

Hotel Eger

Hotel Villa Völgy Wellness & Konferencia ****

A Hotel Villa Völgy Wellness & Konferencia Eger központjától alig egy kilométerre, csendes környezetben, a Szépasszony-völgyben található. A tágas parkkal övezett hotel, 3 külön épületben, többféle kialakítású szobákkal rendelkezik, delux, superior szobák és design delux szobák egyaránt megtalálhatók. Tavasztól őszig működő élménystrandja gyermekpancsolóval ellátott.

A beltéren komplett wellness részleg működik, amelyben úszómedence, élménymedence, szaunák, mediterrán pihenő, sókamrák és aromakabinok találhatók. A fitness részén kardiopark is üzemel. A hotel két étteremében gasztronómiai különlegességek várják a vendégeket.

Szoba Foglalása

Hotel Villa Völgy Wellness

Imola Hotel Platán****

Az Imola Hotel Platán Eger központi részén található, a vendégek számára ingyenes belépés biztosított a város Termálfürdőjébe. A felnőttbarát szállodában gyógyszolgáltatások, orvosi vizsgálat áll rendelkezésre. A vendégek prémium szobák, junior lakosztályok és delux lakosztályok közül választhatnak. A wellness részlegen sósfürdő, élménymedence, pezsgőmedence, szauna világ található. Az étterem a Bükk-hegységben termett, és erdők-mezők vadjaiból készült specialitásokkal, és a környék finom boraival várja a vendégeket.

Szoba Foglalása

Imola Hotel Platán

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.