siófoki Galerius fürdő

Balesetveszély miatt bezárt a siófoki Galerius fürdő

Műszaki problémák, illetve balesetveszély miatt bezárt Siófok Galerius fürdője, előreláthatóan legalább egy évig tart a felújítása.

A 15 éve átadott, önkormányzati tulajdonú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ májusban már csak részlegesen nyitott ki, amikor a járványhelyzet lehetővé tette. Nem sokkal később a város független polgármestere, Lengyel Róbert a közösségi oldalán arról írt, hogy az egyre gyakrabban felmerülő problémák miatt az önkormányzat szakértői felmérést készíttetett, amely komoly tervezési és kivitelezési hibákat is feltárt. Sokba fog ez kerülni a siófokiaknak – jegyezte meg.

Várkonyi Csaba, az üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője az MTI kérdéseire válaszolva közölte, azért vált szükségessé a bezárás, mert a fürdő műszaki állapota nem teszi lehetővé, hogy vendéget fogadjon, üzemeltetése balesetveszélyes lenne. A fürdő teljes felújítására van szükség – tudatta.

Beszámolt arról is, hogy a problémákat a tetőszerkezet beázása, illetve a kivitelezésre visszavezethető minőségi problémák okozzák, miközben a fürdő építési munkáinak szavatossági ideje lejárt.

Az előzetes becslések szerint a tetőszerkezet javítási munkái, továbbá a 10-15 évente időszerűvé váló karbantartási feladatok elvégzése 100-100 millió forintba kerül. A cél, hogy egy megújult és biztonságosan látogatható fürdő nyisson majd ki újra. A mindenre kiterjedő javítási, felújítási munkákban az épület szinte minden részlege és minden eszköze érintett – közölte az ügyvezető. Tudatta azt is, hogy a fürdő alkalmazottai közül kilenc embert elküldtek, négy dolgozójuknak tudtak más feladatot biztosítani.

Az újranyitás előtt pályázatot írnak ki az állások újbóli betöltésére – ismertette a fürdőt üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője.

MTI

Címlapkép: Siófoki Galerius fürdő – Fotó: galerius-furdo.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.