Az egri termálfürdő platánja is verseng az Év Európai Fája címért

A Magyarországon tavaly az Év fájává választott egri platánfa is versenyben van az Év Európai Fája 2013 cím elnyeréséért.

A február 28-ig tartó internetes szavazáson, amelyen hat jelölt verseng, jelenleg a második helyen áll az egri termálfürdő udvarán álló 250 éves platánfa a mezőnyt majdnem ötezer vokssal vezető lengyelországi platánfa mögött.

Az egri platánfán kívül Bulgáriából a glusniki eper- és diófák, a csehországi Nové Hrady egy fasori hársfája, a kocsányos tölgy az írországi Tullamore-ból, a lengyelországi Kozy platánfája, illetve Szlovákiából egy komjaticei platán verseng a címért – tájékoztatta az MTI-t pénteken Zentai László, az egri önkormányzat médiareferense.

Mint elmondta, a fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató erős közösségnek köszönhetően. Vagyis a verseny e különleges fák segítségével szeretné felhívni a figyelmet történelmi és természeti értékeinkre és védelmük fontosságára.

„Ezek a gyakran több száz éves fák ugyanúgy szemtanúi a történelemnek, mint a mindennapi élet apró eseményeinek. Éppen ezért szorosan kötődnek egy közösséghez vagy akár egy egész faluhoz, városhoz” – idézte a verseny főszervezőjének, Hana Rambouskovának, a Nadace Partnerství cseh természetvédelmi szervezet munkatársának a szavait a referens.

A versenyre benevezett fák közül a bulgáriai Glusnik falu fehér eperfája és két diófája az egykor Bulgária függetlenségéért küzdő lázadók titkait őrzi.

A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, amelynek földjén a kocsányos tölgy áll: ha a fa egy ága letörik, a család egyik tagja meghal.

Híres történelmi eseményhez kapcsolódó, ámde kitalált történet fűződik a magyarországi pályázóhoz is, az egri termálfürdő területén élő platánhoz. A szájhagyomány szerint az egri vár török ostroma alatt, 1552-ben Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a fának az árnyékából irányította a török sereget. A 250 évesre becsült fát valószínűleg az Eszterházy Károly püspöksége idején telepített platánokkal együtt ültették.

A lengyel Kozy falu platánfája alatti tér a kulturális és társadalmi élet színtere, de rendszeresen itt játszanak a helyi óvoda gyerekei is.

A szlovákiai Komjatice platánjáról úgy tartják, hogy az ország legnagyobb fája, különleges szimmetriája miatt számos festő is megörökítette, de a helyi gyerekek is majdnem életnagyságú képet rajzoltak róla, mely most az iskolát díszíti.

A csehországi Nové Hrady hársfája pedig a helyi lakosok által nemrég rendbe hozott, karbantartott kétszáz éves fasor jelképévé vált.

A verseny fővédnöke Janez Potočnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa, a programhoz a pénzügyi támogatást a Cseh Környezetvédelmi Alap és cseh környezetvédelmi minisztérium, valamint a Tetra Pak cég biztosította. A vetélkedőt az Európai Földtulajdonosok Szervezete is támogatja.

A január 31-én indult és február utolsó napjáig tartó szavazás eredményét március elsején hozza nyilvánosságra az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství. A verseny díjait májusban, Brüsszelben adják át.

A 2013-as Év Fájára a www.treeoftheyear.org címen elérhető weboldalon lehet voksolni.

forrás MTI

fotó: http://blog.xfree.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.