Csopak Községi Strand

2021-ben a csopaki Községi strand lett „a legjobb balatoni strand”

43 balatoni strand kapott Kék Hullám zászló minősítést a Balatoni Szövetség (BSZ) strandminősítő ünnepségén Balatonfenyvesen. Sok balatoni strand teljesen megújult, aminek szerepe lehet abban, hogy minden korábbinál többen neveztek idén a strandminősítő megmérettetésére.

A rendezvényen Fadgyas Erzsébet Somogy megyei tisztifőorvos elmondta, idén a Balaton déli, somogyi partján 64 strand működését engedélyezték, amelyek nagy része szabadstrandként üzemel. Mint mondta, folyamatos a strandok minőségének monitoringozása. A somogyi part mérési eredményei alapján elmondható, hogy kiváló a Balaton vízminősége, és a déli parton az alga sem jelent meg eddig.

Az idei strandminősítő verseny győztese a legtöbb pontszámot elérő csopaki Községi strand lett. Ebben az évben is – csakúgy mint tavaly – különdíjjal jutalmazták a járványügyi védekezésben legfelkészültebbeket: a balatonföldvári Keleti strandot, a vonyarcvashegyi Lido strandot és a balatongyöröki Községi strandot.

A három Balaton-parttal rendelkező megye, Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy kiemelkedően szereplő, megyéjükben található strand számára, amely elismeréseket a balatonlellei Napfény Strand, az örvényesi Legisly Beach és a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.

A strandminősítő megmérettetésre benevezettek közül 24 balatoni strand nyert el ötcsillagos, 16 strand négycsillagos, és 3 strand három csillagos Kék hullám zászlót.

5 csillagos strandok:

Balatonederics Zöld Hullám strand
Csopak Községi strand
Balatonfüred Széchenyi Strandfürdő
Zamárdi Nagy strand
Gyenesdiás Lido strand
Gyenesdiás Diási Játékstrand
Alsóörs Községi strand
Badacsonytomaj Badacsony strand
Zánka Községi strand
Balatonszárszó Központi strand
Szigliget Községi strand
Balatonfüred Kisfaludy strand
Balatonfüred Esterházy strand
Balatonboglár Platán strand
Balatonberény Községi strand
Balatonakali Mandulavirág strand
Balatongyörök Községi strand
Balatonalmádi Wesselényi strand
Keszthely Városi strand
Vonyarcvashegy Lido strand
Fonyód Panoráma strand
Balatonlelle Napfény strand
Ábrahámhegy Községi strand
Balatonföldvár Keleti strand

4 csillagos strandok

Balatonfűzfő Fövenyfürdő strand
Balatonfűzfő Tobruk strand
Keszthely Libás strand
Keszthely Helikon strand
Örvényes Legisly Beach
Balatonfenyves Alsó strand
Balatonfenyves Csalogány strand
Fonyód Bélatelepi strand
Balatonföldvár Nyugati strand
Balatonudvari Községi strand
Balatonudvari Fövenyesi strand
Révfülöp Szigeti strand
Révfülöp Császtai strand
Badacsonytomaj Városi strand
Révfülöp Napfény strand
Balatonberény Berény Naturista strand

3 csillagos strandok:

Fonyód Városi strand
Siófok Nagystrand
Balatonalmádi Káptalanfüredi strand

Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára arról beszélt, hogy a Kék hullám zászló strandminősítést 2004 óta, immár 18. alkalommal hirdette meg az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szövetség. A június 21-én indult bejárásokon a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai is helyszíneltek. Az elnyert zászlókon egytől öt csillagig kaptak értékelést a megmérettetésen induló strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, -tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát a meder állapotával együtt, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szolgáltatásokat és a strandi vendéglátóhelyek kínálatát is, az utóbbinál fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét, és az étel-ital választékot is.

MTI

Címlapfotó: strand.csopak.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.